Blog

18/6/2024

Nem minden arany, ami fénylik, főleg ha gyerekekről van szó

A The Spark című dal, amit 9 és 12 év közötti ír gyerekek adnak elő, egy hét alatt tízmilliós megtekintésszámot ért el a Tiktokon. A klip napról napra többekhez jut el, és mivel a dal hangsávját is sokan felhasználták, követhetetlen tempóban terjed. A dal szövegét műhelymunka keretében írták a gyerekek ​​a Cruinniú na nÓg-ra, ami Írországban a fiatalok, a gyerekek kreativitásának nemzeti ünnepe. Körülbelül ötven gyermek szerepel benne, egy részük jelenleg menekültszállón lakik, tehát különösen kiszolgáltatott társadalmi csoport tagjai.

A Gyermekjogokért Egyesület álláspontja szerint a klipben szereplő gyerekeknek akkor is sérült a részvételhez való joguk, ha a szüleik beleegyezésével vettek részt a projectben. Hiszen egy ilyen korú gyermek nem képes felmérni előre, (sokszor még egy felnőtt sem), hogy minek teszi ki magát azzal, ha felkerül az internetre, ország-világ megismeri az arcát, a hangját. (Elég csak a hollywoodi gyerekszínészek sokszor megnyomorított életére gondolnunk, és ők ráadásul tényleg kivételes helyzetben voltak.)

Hiába a jó cél, hiába szól a dal a kihívások leküzdéséről és a kreatív hangok megtalálásáról, Garry McCarthy producer a gyerekek energiáját és pozitivitását felhasználva gazdagszik meg ezekben a pillanatokban. Mert persze, hogy az ötven csillogó szemű, egész lényéből rap szöveget kiabáló gyermek motiváló tartalmat tud generálni. De milyen áron?

Hiába indul és látszik jónak egy kezdeményezés, hiába nagy élmény a gyereknek a zenetábor, nincs rendben az, ha a felnőttek az ártatlan gyermekek nyitott szívén nyerészkednek. Ilyenkor a gyermekek részvételhez való joga kifordul önmagából. Mert hiába mondanak igent arra, hogy kamerázzák őket, és készítsenek a szereplésükkel egy videoklipet, a valódi igent nem mondják ki, mert nem is tudhatják kimondani arra, amilyen kaput ezzel kinyitnak.

Gyerekeink helyett nekünk, felnőtteknek kell gondolkoznunk az ilyen helyzeteben, és nagyon fontos az ő érdekükben behoznunk az érvek közé olyan perspektívát, ami lehet, hogy abban a pillanatban még csak egy esetleges veszély, de a gyereket mivel viszi a hév, a részvétel iránti vágy, a szülőnek kell hideg fejjel minimalizálnia a kockázatot.

És a kockázat minden rögzített képi és videós tartalomnál ott van, amin tisztaszemű, energiával teli gyermekek szerepelnek.

Legfrissebb

Blog

16/8/2024

Mi az a fejlődéshez való jog?

Ebbe a csoportba tartoznak azok a jogok...

Esemény

23/2/2024

Sikeresen lezajlott a 2. Gyermekjogi Napok Sapientián

A konferencia azt a 45. évvel ezelőtti, mérhetetlenül fontos kezdeményezést...

Blog

23/2/2024

Így indultunk…

A gyerekek alkotják a legsebezhetőbb társadalmi csoportot...